közhely sztori...

Csak úgy pattognak ki a közhelyek a fejemből. Éjjel van,megint nem tudok aludni. Már már kórosnak nevezném,de tudom, hogy vannak ilyen időszakaim. Majd elmúlik, vagy nem. Mit lehet tenni ilyenkor, nagyjából semmit. Iszom a teákat ami elősegítheti az alvást és ennyi. Na meg az olvasás ,attól elfáradnak a szemeim, de aludni akkor sem tudok, de legalább ilyenkor már fáradt szemmel nem alszom.

Tegnap Szilvivel néhány szót ejtettünk a halálról. Anyukám halálát próbálom minden eszközzel feldolgozni. Nagyon nehéz ez ám. Amíg van anyukád, nem tudod ez milyen érzés. Nem is lehet felkészülni rá, és én most valami olyasmit érzek, mintha kirántották volna alólam a talajt. Meginogtam, eltűnt a stabilitás az életemből. Nem tudom, hogy valaha is vissza tudok e térni .

Így 50 felé meg amúgy is szar, a gyerekeid már felnőttek és próbálod még istápolni , segíteni őket, de azért tudod, hogy ha nem lennél, akkor is jól megállnák már a helyüket.

Anyu 40 perc alatt ment el, nagyon gyors volt minden, igazából fel sem fogtam még, hogy ez valóban megtörtént. Akkor is úgy éreztem, hogy ez nem velem történik, hiszen ma délután még beszéltem vele...

Azóta pedig tudom, hogy bármi megtörténhet, de tényleg bármi! Egyik percről a másikra megváltozik az életed és nem vagy felkészülve rá. Igazából a fontos dolgokra , az igazán , az életedet megváltoztató dolgokra nem tudsz felkészülni. Vagy a felhők felé emel vagy a porba döngöl, de , hogy soha többet nem leszel ugyanaz az ember az egészen biztos.

És a közhely: Megtanultam, hogy tényleg semmi sem természetes, az sem, hogy minden nap munkába járok és minden nap megiszom a reggeli kávém...minden nap minden percéért hálás vagyok, és ez az igazi közhely ám. 1 évvel ezelőtt is mondtam ám ezt, de tartalom nélkül, csak úgy pufogtattam a levegőben, de nem tudtam mit is jelent a percek közötti különbség. 

Most már értem és érzem a bőrömön, az agyamban a testemben és a lelkemben.