"Az élet receptje"
Jujj de jó kis könyv volt, ezt éreztem amikor ma hajnalban befejeztem !
Annyi finom kis érzés volt benne, szépen lassan ismertem meg a 4 nőt és a végére mindegyik a kedvencem lett. Egy picit mindegyikbe beleláttam magam, éreztem a vívódásukat ,bánatukat és az örömüket. Nem voltak benne nagy szavak,elcsépelt közhelyek, csak úgy szép finoman az élet. Sütik, fagyik, finom ételek között elhelyezve a szerelem a betegség, másokhoz való ragaszkodás és az életigenlés.
Néha eljátszom a gondolattal, milyen is lenne, ha belepottyannék egy másik ország minden napjaiba. Képes lennék e helyt állni,munkát találni, megtanulni a nyelvet és beleilleszkedni egy teljesen másik életbe. Jobb napjaimon azt gondolom, hogy igen, hogy feltalálnám magam, de vannak olyan napok, amikor annyira elveszettnek érzem magam, hogy talán egy kiló kenyeret se tudnék venni.
Ezért is szeretem a könyveket, elrepítenek egy másik világba, egy másik életbe,ahonnan azért nagyon jó visszatérni a saját bőrömbe és életembe. Egyúttal hozzátesznek a gondolkodásomhoz és az életemhez valami pluszt. Belekezdeni egy új könyvbe, mindig kíváncsiság és félelem. Vajon jó lesz és elvarázsol? Leköti majd úgy a figyelmem, hogy inkább olvassak, mintsem aludjak? Izgatottan várjam a végét? Szerencsére ritkán tévedek, van olyan is persze, de ritka!
Most egy picit hagyom ezt leülepedni, hogy teljesen megértsem és magamévá tegyem!
Aztán.....:)

Megjegyzések
Megjegyzés küldése