Zagyvaságok

 

Interjúkat olvasgattam, fotókat nézegettem különböző korú hölgyekről. Dicsérő szavakat, hogy nézd ez az xy celeb ennyi idős és csak 30-nak néz ki. Hát nem tudom, én megrémültem. Mert ugye nem nézett ki rosszul, de nem tagadhatott volna le 2 évet se, nem, hogy 20-at mindjárt.

Meg amúgy miért is kell letagadni azt, ami valós? Miért kell mindenféle szúrásokkal, töltésekkel azon lenni, hogy fiatalabbak legyünk. Lóg a szemhéj, vékonyodik a száj, gyarapodik a csípő :D. Ez valami szlogen is lehetne az öregedésre. De az öregedésben van valami báj, van abban valami melegség valami bársonyosság, amikor az ember mosolyog egyet és ráncba borul az arca, és bölcsességet áraszt a szeme. Igen, én hiszek abban, hogy a szépség nem feltétlen a fiataloké, bár nagyon szeretem őket!

És igen, én hiszek az őszinteségben. És csakis abban. Mert ami hazugságra épül az olyan is. Nehéz és rögös út vezetett el odáig, hogy hinni tudjak a megbocsájtásban is. Nem minden esetben sikerült, de jól haladok. El tudom engedni a csalárd embereket, meg tudok bocsátani azoknak, akik engem becsaptak vagy bántottak.

Nem vagyok jó ember ismerő, ezt még fejlesztenem kell, de talán ezen is jó úton haladok. Viszonylag sűrűn tartok önismeretet, és olyankor azért őszinte is vagyok magamhoz. Pontosan tudom, hogy a természetem nem éppen habkönnyű, Drága Édesanyám nemes egyszerűséggel csak sünmalacnak hívott. <3

Mindent összevetve nem tudom hogyan jutottam el az arcfeltöltéstől a saját önismeretemig:D, a lényeg azonban az, hogy járjuk az utunkat és higgyünk magunkban.